top of page
Search
  • Krisz

GYERE AZ ÚJ BLOGRA!


Örömmel jelentem be, hogy nagykorú lett a blog!

2015 márciusában indítottam - tudjátok, hogy miért. Mert nem találtam olyan írástechnikai blogot, ami folyamatosan frissülve hozta a szakmai cikkeket arról, hogy HOGYAN ÍRJUNK. Úgy döntöttem, hogy akkor elkezdem én.

Nehéz volt elhinni, hogy már az indulást követő egy hónapon belül felkértek konzultációra és volt 40 hírlevél-előfizetőm. Pedig szépen lassan egyre ismertebb lettem: egyre többen fordultatok hozzám kérdéssel, kéréssel, illetve kaptam külső felkéréseket cikkírásra, szereplésre.

Egy évvel a blog indulása után vettem egy nagy levegőt, és mentornak jelentkeztem egy újonnan alakuló, írókat és költőket felkaroló programba. Felvettek. Úgy éreztem, ez feltette a koronát eddigi működésemre! Úgy döntöttem, átköltöztetem a KNW honlapot egy nevéhez méltóbb, és ami még fontosabb: GYORSABB tárhelyre.

A felhő alapú tárolás sokkal élvezetesebb böngészést tesz majd lehetővé. Az oldalon máris találtok új cikkeket, és idővel a régieket is átköltöztetem.

A könnyebb kezelhetőség kedvéért az új oldalon webshop is működik, ahol egyszerűen rendelheted meg könyveimet és szolgáltatásaimat.

Remélem, te is annyira fogod szeretni, mint én!

Ui. Legújabb kiadványom, a HOGYAN ÍRJUNK KÖNYVET? már a boltokban van. Nálam még mindig kedvezményesen rendelheted, de siess, mert vészesen fogy!

663 views0 comments

Recent Posts

See All
bottom of page