A mai poszt egy kicsit rendhagyó lesz, mert rólam szól. Hogy miért? Elfogadtam a kihívást: a Facebook Magyar Bloggerek és Blogkedvelők Közössége (MBBKK) csoportban jelentkeztem nap bloggerének: ami azt jelenti, hogy a csoport többi tagja kérdéseket tesz fel nekem, én pedig egy blogposztban válaszolok.
Nem kell félni: csupa írással kapcsolatos kérdést kaptam. Lássuk!
Mészáros András:
Egy mondatban: mitől jó egy könyv?
Attól, hogy tetszik. Az olvasónak. A célközönségnek. És azt is hozzátenném, mitől lesz nagyon jó egy könyv: ha egy olvasó életét megváltoztatja. Ha ráébreszti valamire, ami zsigereiben már tudott, csak épp nem látta; ha elgondolkodtatja, ha ad neki valamit.
Szabó Enikő:
Mesélj kicsit az írással kapcsolatos első élményeidről! Mit írtál először, amit másoknak is megmutattál? Milyen volt a fogadtatása?
Azt hiszem, a legelső írásom az osztálynévsor volt. De komolyan. A lányom találta meg minap azt a füzetet, amiben minden osztálytársamról írok valamit. Valami abszolút fontos és releváns dolgot: például hogy milyen színű a haja, ki a legjobb barátja és mennyire utáljuk egymást. Már ekkor látszott, hogy non-fiction író leszek... Egyébként mindig korosztályomnak megfelelően firkálgattam: mesét, verset, kalandos, romantikus történetet, elgondolkodós novellákat. A barátaim, osztálytársaim között kézről-kézre jártak ezek az irományok, gimnáziumi magyartanárom rendre felolvastatta velem a fogalmazásaimat. (Mindenki úgy vélte, bölcsész szakra teremtett az Isten. Ezért mentem mérnöki suliba. Hogy ne legyek kiszámítható.)
Mikor döntötted el, hogy író leszel?
Tízévesen, amikor befejeztem első hosszabb lélegzetvételű írásomat. Ez két kisgyerekről szól, és egy fehér elefántról, amit a kanadai őserdőben találnak. (Hja, akkor még fogalmam sem volt róla, hogy illik némi kutatást végezni írás előtt.)
E-book vagy papír?
Én imádom az e-könyvet. A leginkább azt szeretem, hogy:
este az ágyban anélkül olvashatok, hogy zavarjam a mellettem már alvó családtago(ka)t,
a kocsiban is olvashatok sötétedés után (amikor nem én vezetek), és
nyaralás előtt nem kell gondolkodnom, melyik könyvet pakoljam be.
A mi háztartásunkba már csak ritkán lép be új nyomtatott könyv. A dolgozószoba befogadóképességének végére értünk, több mint három éve már, hogy átalakítottuk a lépcsőfordulót (szaknyelven pihenő, és tényleg van itt egy kicsi kanapé is), hogy újabb ezer kötetnek csináljunk helyet. Amikor végzek egy könyvvel és úgy érzem, ezt többé nem fogom elolvasni és a családból mást sem fog érdekelni, akkor elajándékozom.
Szerinted van hosszú távon jövője a nyomtatott könyveknek?
Természetesen. Ugyanaz az analógia, mint a postánál vagy a takarításnál: másra használjuk a postai küldeményt és az emailt, másra a partvist és a porszívót/takarítórobotot. Az e-könyvet nem viheted be a kádba, nem húzhatod alá benne a kedvenc mondataidat. A nyomtatott könyvet viszont nem tudod egy kattintással fordítani vagy a neten értékelni. Idővel kialakul majd, hogy az adott generáció által értékes könyveket birtokoljuk majd nyomtatásban, az „egynek jó lesz” kötetekből pedig elég lesz az e-könyv. Szerintem már az unokáim olvasási szokásai totálisan máshogy alakulnak, mint ahogy azt várjuk. Természetes lesz ez is, az is.
Gidró Zsuzsi:
Van az íráson kívül hobbid/szenvedélyed?
Őszintén szólva kevés hozzá az időm, hogy legyen bármi hobbim. Minden percemet mániákusan pontosan osztom be, de így sem marad elég. Mindezzel együtt van, igen, van valami, amit imádok művelni, de egy ideig még nem térhetek vissza hozzá, mert egyszerűen nem alkalmas most rá az életem, hogy folytassam. Sajnálom ugyan, de tudom, hogy csak két-három évig kell hanyagolnom, és ez nekem elég. Türelmes vagyok.
Zilai Dorottya:
Milyen nyelveken írsz és olvasol?
Hosszú éveken át szinte kizárólag angolul olvastam. A munkám is olyan volt, hogy angolul írtunk, beszéltünk, tárgyaltunk, a szakmai szövegek, amiket véleményeztem, is angolul íródtak. Nehézséget jelentett ekkor a magyar nyelv. Képtelen voltam belerázódni a magyar nyelv barokkos körmondataiba, amikor kikapcsolódásképp egy könyvet vettem a kezembe. Ez akkor változott meg, amikor a nagylányom érdeklődése kitágult, és kénytelen voltam beleolvasni az ifjúsági irodalomba, hogy lássam, jó-e, neki való-e az adott történet. Úgyhogy amikor azt látod, hogy már megint kamaszregényt olvasok, akkor az azért van, mert a lányom rámsózott egy újabb „úúú, ezt muszáj elolvasnod!” könyvet. Úgyhogy két-három éve már inkább fele-fele arányban olvasok angolul és magyarul, meg időnként elkalandozom a német nyelv felé is.
Írni is régebben csak angolul írtam. Mostanában a magyar a jellemző, és figyelnem kell rá, hogy mielőtt angolul írnék, belemerüljek pár angolnyelvű könyvbe, hogy átvegyem a gondolkodásmódot.
Mezei Ágnes Hanna:
Melyik a kedvenc könyved?
Maughamtól A színház. Csodálatosnak tartom, hogy létezett valaha egy férfi, aki ilyen tökéletesen belelátott a női lélek rejtelmeibe. Maugham többi munkáját is imádom: pontosan olyan részletgazdagsággal adja elő a mondandóját, mint amire kíváncsi vagyok. Elvisz, elragad, elvarázsol. Ez előtt a kedvenc könyvem a Kim volt Kiplingtól, a Két város meséje Dickenstől, illetve tinédzserkoromban Mark Helprin Téli meséje volt a favorit. Ez utóbbi már olyan régi szerelem, hogy azt hiszem, hamarosan újra kellene olvasnom.
Szerinted mi a legnagyobb klisé, amit író elkövethet?
Ó, nehéz egyet mondani, nálam már igen sok helyzet, ötlet kiveri a biztosítékot. Mondjuk azt, hogy a legújabb klisé a legnagyobb. Az öngyilkosság. Mert értem én, hogy ezt a témát millióféleképp fel lehet dolgozni, csak éppen nem hiszem, hogy erre szükség van. Ha megnézem a mai ifjúsági regényeket, csupa ilyet látok, és ez zavar. Veled minden hely ragyogó, Amikor búcsúzunk, Tizenhárom okom volt. Jó könyvek, de tízszer ennyi Kerstin Gier-varázslatot vagy Szent Johanna Gimit, Időfutárt szeretnék látni a gyerekek polcán.
Mi a véleményed az ifjúsági irodalomról?
Hoppá, ezt a kérdést kicsit már meg is válaszoltam. De azért nem teljesen. Ugyanis alapvető fontosságúnak tartom, hogy mindig legyenek olyan könyvek a piacon, amelyek a gyerekek aktuális érzelmeit segítenek feldolgozni. Tizenévesen azt keressük, mi a célunk a világon, miért lettünk, mi lesz belőlünk, mitől leszünk boldogok. A legfontosabb ekkor a szerelem, a barátság, és hogy a szüleink hagyjanak minket békén. Ergo olyan könyveknek kell lennie a piacon, ami segít a kamaszoknak ezeken elgondolkodni, a mindennapi életükön felülkerekedni, ezzel együtt megmutatni nekik, hogy nincsenek egyedül. Én azt érzem, a mai srácoknak sokkal szélesebb paletta áll rendelkezésére, amikor olvasni szeretnének, mint amennyi lehetőségem nekem volt annak idején, és ez nagyon jó. Nem véletlen, hogy én tízévesen már Agatha Christie-t meg Gárdonyit olvastam: nem volt más, amikor kivégeztem a Delfin könyveket.
Mi a véleményed az erotikus regényekről?
Érdekes, hogy ma már, hogy lehet, egyre több kezdő író tesz a könyvébe erotikus jelenetet. Szinte nem is kapok szerkesztésre olyan művet, amiben ne szerepelne szexjelenet. És nagyon nehéz elmondani az íróknak, hogy egy könyv vagy erotikus, vagy nem: középút nem létezik. Kell tenni egy ígéretet az olvasónak, és azt utána be kell tartani. Ha van egy 200 oldalas krimi, akkor nem lehet beleírni a 150. oldal tájékán egy gyors, féloldalas szexjelenetet, és aztán elvárni, hogy ennyi legyen elég. Vagy tapintatosan át kell lendülni a helyzeten, vagy felvállalni, hogy ez egy erotikus krimi: akkor viszont már az első oldalon be kell hogy csússzon egy férfikéz a szoknya alá. Meg kell adni az olvasónak azt, amiért fizet.
Csanková Veronika:
Mi motivált arra, hogy megoszd az írással kapcsolatos tapasztalataid másokkal is/hogy segíts másoknak?
A dac. Meguntam, hogy azok, akiknek sikerült, a magas lóról kiabálják hátra a gyaloglóknak: öcsém, nem tudsz írni, menjél inkább táncolni, hátha abban tehetséges vagy! Ez a magyar módi: nekem sikerült, mert én csúcsszuperfejcsoda vagyok, senki nem érhet a nyomomba. És én ezzel nem értek egyet. Lehet, hogy túl sokáig dolgoztam nemzetközi környezetben, lehet, hogy a neveltetésem az oka, de én abban hiszek, hogy ha adok, akkor előbb-utóbb kapok is. Ezért úgy döntöttem, elkezdek adni. Szerintem jó döntés volt. Egyrészt egyre több biztatást és elismerést kapok, másrészt egyre inkább érzem, hogy szükség van arra, amit csinálok. Vagy ez egy és ugyanaz?
Dolgozol most valamin (pl. könyv)?
Ó, én mindig dolgozom valamin. A finisben van a legújabb írástechnikai könyvem, a „Hogyan írjunk könyvet?”, szeretném beindítani a tanfolyamot, valamint végre megszerkeszteném az ifjúsági regényemet, amit még a nyáron írtam. Írással kapcsolatos tervem is van még, csak a közeli jövőre 4 szakkönyv és 4 szépirodalmi mű. A priorizálás lesz gond, mert legfeljebb a fele fér bele az idei évbe.
Vannak valamilyen sajátos módszereid, ami az írást illeti (pl. bizonyos napszak, vagy környezet, amitől effektívebben dolgozol)?
Imádok reggel írni, főleg nyáron, a kertben, madárcsicsergésre. A Föld keringése folytán azonban kevés lehetőségem van akkor írni, amikor a leginkább szeretek, így megragadom azokat a pillanatokat, amikor van egyben öt percem. Az olyan luxusról, hogy egyedül lehessek, vagy csend legyen/azt hallgassak, amit szeretnék, már régen lemondtam.
Kedvenc író(i)d?
Somerset Maugham, Jennifer Niven és Agatha Christie. Meg Gárdonyi. Ha valaha megnövök, Gárdonyi akarok lenni. Imádom a Titkosnaplóját: ahogy egy-egy nyelvtani, irodalmi titokra rájön, az pontosan olyan érzés, amikor én magam fedezek fel egy újabb pici szabályt, ami szebbé teszi a prózát.
Deák-Ember Ágnes:
Szerinted mi kell ahhoz, hogy egy könyvesboltban ácsorgót megfogjon egy könyv?
Egy jó borító. Angolul úgy mondják: killer cover. Mert úgy érzed, meghalsz, ha ez a könyv nem lehet a tiéd. A cím is rettentő sokat jelent, másodsorban pedig az író neve és a fülszöveg is számít, de mindig meglesznek azok a könyvek, amiket egész egyszerűen nem tudunk otthagyni – pedig nem is a bejárat melletti gúlában vannak. Ha pedig ilyen kiemelt helyre került egy jó borító, akkor tuti a siker.
Mesekönyvet is lektoráltál már? Jártas vagy a mai mesekönyvekben? Szerinted milyen könyvet választ(ana) legszívesebben a szülő a kisgyermekének?
Azt hiszem, három vagy négy mesekönyv fordult meg a kezem alatt, illetve igen, a boltokban is nézem a kisebbeknek szóló köteteket is. És érdekes dolgokat látok. Az egyik az az, hogy sok író nem látja be, hogy a gyerekek kicsi hősöket keresnek a könyvekben. Hogy azért vonzó a legkisebb fiú sikere, mert nincs esélye, mégis hőssé válik, pedig nem segíti senki. A másik, hogy sok szülő nem akarja elfogadni, hogy a kisgyerekek egyszerűek. Hogy poén nekik, ha a mese főszereplőjének lábszaga van, vagy ha valaki úgy kiált fel: basztikuli. Mert ez nem szépirodalom. (Egyébként az.) Aztán ott van az a jelenség is, amikor időnként felnőttnek tetsző könyvek kerülnek a gyerekpiacra. Általában a nyelvezettel vagy a témaválasztással van gondom, de mondok mást. Vegyük Réber Lászlót, a grafikust, kis hazánkban mindenki ismeri a nevét. Imádom a rajzait. Most. De gyerekként utáltam. Vehemens szenvedéllyel lett tőle hányingerem. És nicsak: a gyerekeim is utálják. Pocséknak tartják. Anya, ne vegyük meg ezt a könyvet, ez rossz.
Hadd válasszon könyvet a gyerek, tanuljuk meg az ízlését. Olvassuk fel neki a könyv első három mondatát, és kérdezzük meg, érdekli-e? Ha a fiunk Geronimo Stiltont olvas, nem Móra Ferencet, annyi baj legyen. Legalább olvas!
Neked is van kérdésed? Tedd fel! Csak itt és most válaszolok rá!