A karácsonyi kisregény-írói pályázat számos résztvevője kérte, hogy adjak némi visszajelzést a kéziratáról. Erre sajnos az én végtelen energiámból sem futja, mégis megoldom a kérdést – egy kicsit. Blogposztot úgyis gyakran írok, összefoglalom hát itt, a neten, mi minden javítanivalót láttam a pályázatokban. Azt remélem, hogy a legtöbb író magára ismer egy-egy pontban!
1) Helyesírás
Örömmel láttam, hogy szinte minden pályázat alapvetően jó helyesírással készült, jellemzően elütések szerepeltek az írásokban, illetve tipikusan a ritka és nehéz szavaknál fordult elő hibás írás. Ne feledd, az MTA és az e-nyelv remek eszközöket, fórumokat működtet az írók megsegítésére, használd ezeket leadás előtt! (Itt olvashatod erről egy korábbi cikkemet.)
A központozási szabályokkal is nagyjából tisztában vagytok, bár itt is láttam nyomát a kapkodva készült részeknek, írásoknak. Ugyanis amikor gyorsan írsz, hajlamos vagy oda tenni a vesszőt, ahol felolvasáskor levegőt vennél. Az alkotásba belemelegedett írók jellemzője pedig a sorokon és sorokon és sorokon és sorokon átívelő mondat. Használd a pontot! Ne írj olyan hosszú mondatot, ahol az olvasó elveszíti a fonalat! Mindenkinek ajánlom, olvassa el újfent a vesszők és egyéb írásjelek alkalmazásának szabályait itt!
Egyvalamire hívnám még fel a figyelmeteket: a főnévi igeneves szerkezetek helyes használatára, azaz: ne csinálj csinálni valamit, hanem csinálj valamit. Ez a fajta fogalmazásmód az angol nyelvből kerülhetett be a köznapi magyar használatba, és a nyelvtannal foglalkozó szakemberek fülét rettentően sérti. Erről van szó:
„Már akkor elkezdtem utálni Józsát, amikor a nevét meghallottam.”
„Igyekszem megmutatni, mi mindent tanultam.”
„Jó, megpróbálom nem elfelejteni.”
Főképp az „elkezd” igéhez kapcsolóan könnyű elkövetni azt a hibát, hogy egy másik igét pakolunk mellé – de ne tegyük. A kész szövegben keress rá a „ni” szótöredékre, és így megtalálod a gyanús szavakat.
Hogy egy kicsit tudományozzunk, íme a definíció és néhány helyes példa a BME oldaláról:
"főnévi igenévi szerkezet (a főnévi igenév: alany, tárgy vagy célhatározó; a főnévi igenév bővítménye: tárgy vagy határozó)"
"Példa: Sikerült megjavítani a kocsit? vagy: filmet nézni, moziba járni, lassan vezetni, pénzért dolgozni, elolvasni a könyvet, megvenni a házat"
És nem, ne mondd, hogy helyes az, hogy „elkezdtem kipakolni a táskából”. Írd azt, hogy kivettem a pénztárcámat, vagy azt, hogy kipakoltam, esetleg félig kipakoltam!
(Megjegyzem egyébként, hogy az angol nyelvben sem irodalmi ez a szerkezet, például „I started to iron the clothes” (Elkezdtem vasalni a ruhákat) helyett „I ironed the clothes” (Vasaltam) a helyes kifejezés, már csak azért is, mert ha befejezett cselekvésről beszélnénk, akkor „I’ve ironed the clothes” lenne a helyes.)
2) Párbeszéd
Több kéziratban is tetten érhető volt a párbeszédek sutasága, lapossága, még a toplistás, sőt, a nyertes írók esetében is ez az a terület, ami mindenkinél fejlesztést igényel. Sokszor (részben) olyanok voltak ugyanis a párbeszédek, mint ahogy a való életben beszélünk, az peniglen nem könyvbe való! Szerinted érdekes a következő részlet?
- Szia!
- Szia. Mi újság veled?
- Semmi különös. Készülök a karácsonyra, látod.
- Igen, én is épp bevásárolok. De baromira elfáradtam. Megiszunk egy kávét?
- Persze, miért ne.
Pontosan kettő konkrét baj van ezzel a párbeszéddel:
i) A történet szempontjából irreleváns, kommersz mondatok hangoznak el benne. Örökre felejtsd el a köszönést és a „hogy vagy” kérdést! Ezeket csak és kizárólag akkor használd, ha konkrét célod van vele, például:
„- Hé, haver, hogy s mint? – kiáltotta Jani harsányan, és Béla lapockájára vágott.
Béla visszatolta orrára a szemüvegét, ami a heves kontaktus nyomán lecsúszott.
- Az anyám temetésére megyek – mondta, kerülve Jani tekintetét.”
ii) Rettentő unalmas. És attól válik azzá, hogy mindenki válaszol a másik kérdésére. Olyan párbeszédeket építs, amiben a szereplők kicsit másra válaszolnak, mint amit a másik szereplő feltett nekik. Erre gondolok:
„- Nahát, Réka, de gyönyörű vagy! Fantasztikusan áll ez a fekete ruha!
- Az anyám temetéséről jövök.”
Ugye így világosabb, mit értek ez alatt a pont alatt? Réka a valóságban megköszönné a bókot, függetlenül attól, hogy miért van rajta éppen ez a ruha, sőt, valószínűleg azt is hozzátenné, hogy „pedig tök régi”. De leírva mindez szörnyen mutatna, az olvasó letenné a könyvet és menne a dolgára.
Vagy nézzük a másik oldalról: Réka a kérdezőnek nem a kimondott, hanem a kimondatlan kérdésére válaszolt, ami így hangozhatott: Miért öltöztél ma ilyen csinosan?
3) A mondatok lélektana
Érdemes rendesen megírni, ki, mit, hol, hogyan csinál. Az alkotás hevében komponált mondatok gyakran igen hiányosak. Ne spóroljátok ki a mondatokból az alanyokat. Ha az előbb a férfiról beszéltél, most meg a nőről, akkor igenis kell a mondatba, hogy "a nő", ráadásul valahova előre, hogy az olvasó agya ne dolgozzon annyit. Sokan írtok úgy, hogy a főszereplő neme és neve csak a harmadik oldalon vagy még később derül ki. (Odament és letette az asztalra. Leült újságot olvasni. Felkelt és bement a munkahelyére.) Értem, hogy ezzel felkelthető a kíváncsiság, de érdemes tudni, hogy ez egy kétélű fegyver. Eleinte érdekes: úgy kábé az első bekezdés végéig izgalmas, hogy nem tudjuk, ki a főszereplő, de utána már inkább idegesítő.
Legyen a helyén minden "és" és "hogy". Erre gondolok: „Megmondtam nekik, figyeljenek oda jobban.” kontra „Megmondtam nekik, hogy figyeljenek oda jobban.” Amikor írod a mondatokat, egyértelműnek tűnik, hogy az első fajta fogalmazás megállja a helyét, de ha kiolvasod hangosan, már érezni fogod, hogy sántít.
Ugyanez a helyzet a személyes névmások ragos alakjával is. Odaadta neki, odalépett hozzá. Amikor ez nem teljesen egyértelmű, egészítsétek ki a mondatot! Higyjétek el, hogy könnyebben, gyorsabban olvassa az ember az ilyen, nem munkás sorokat.
Ehhez kapcsolódik az a kérdéskör, amikor kérdő névmást használtok mutató névmás helyett. Néha irodalmi, ha azt mondom, "Mikor lement a Nap", de általában inkább csak slendrián. Az ilyesmi klasszikus irodalomban és versekben van jó helyen, de szórakoztató irodalomban nem ajánlom.
Végül foglalkozzunk a sorrenddel is: mindig azt mutasd előbb, ami logikus. "Odajött az asztalhoz a nő." Mi van az olvasód fejében? 1) Valaki közlekedik 2) egy asztal 3) ja, hogy ez egy nő! Ezzel szemben "A nő az asztalhoz lépett." mit mutat? 1) a nőt, oké, tehát tudom, hogy róla van szó 2) egy asztal 3) és odajön, nyilván, az előtte lévő szó alapján már sejtettem is. Ugye érthető, miért gördülékenyebb a második fajta megfogalmazás? Tehát figyelj rá, hogy lehet stílusjegy, ha a szerző a mondatai végére szereti pakolni az alanyt, de azt ajánlom, csak óvatosan. Néha lehet így fogalmazni, de egy teljes műben folyton-folyvást nem. Túlságosan megdolgoztatja az olvasód agyát – aki márpedig kikapcsolódni szeretne!
4) Lezárás
A kéziratok jelentős része nem a megfelelő ponton és módon ért véget. Egyesek a megfelelő mondat után írtak még egy bekezdést vagy egy egész oldalt, másoknál úgy éreztem, a sztori még véget sem ért, pedig nem volt hova tovább lapozni.
A megfelelő lezárás épp olyan fontos, mint az izgalmas kezdés (a legtöbb írás egyébként érdekesen kezdődött!).
Egyrészt figyelj rá, hogy minden szálat varrj el, amibe belekezdtél. Aki elkezdte a csomagolást, hogy új házba költözzön, az valóban lépjen le. Aki terhes lett, szüljön. Aki megbetegedett, gyógyuljon meg. Ha valakiről azt állítottad, visszatér, ne feledkezz meg róla. Az olvasót ne hagyd lógva a könyv legvégén. Minden kétséget kizáróan add tudomására, hogy a rendőr elkapta a gyilkost, a fiú meghódította a lányt, a sereg bevette a várat. És ha ez még magyarázatot kíván, akkor megfelelő hosszúságban fejtsd is ki mindezt, hogy az izgatott, szavakon esetleg átsikló olvasó agya is felfogja, mi történt pontosan.
Másrészt el kell találni azt a lélektani pontot, ahol üt, vagy éppen megnyugvást ad a befejezés. A megfelelő utolsó mondat eltalálása épp olyan nehéz, mint az igazán jó első mondaté. Volt olyan kisregény, aminek az utolsó előtt hárommal egy olyan csattanós mondata volt, hogy hangosan felröhögtem (pedig nem szoktam). Aztán elolvastam az utolsó kettőt is – ami tönkrevágta az előző poént.
Még a nyertesek között is volt, akinek javítottunk a lezárásán. Az egyik írónak például kivettük az epilógus előtti teljes fejezetet, mert túl sok volt az információ. Más írónál megváltoztattuk az utolsó fejezetet, és volt, akinél hosszabbra írtuk.
5) Stílus
A művek hangvétele általában inkább egyedi volt, mint unalmas, de erről mindenképp szeretnék szót ejteni. Volt ugyanis jó pár írás, ami kifejezetten jellegtelenre sikerült, akár ígéretes kezdet után is. Annyira, hogy ha nem került be az írásod a legjobbak közé (azaz a kötetbe vagy a toplistába), valószínűleg a stílus az oka.
A nem megfelelően kifényesített szöveg mögött időnként a kapkodás nyomait látom, de azt inkább valószínűnek tartom, hogy azok, akik túl egyszerűen írnak, nem is tudnak róla. Ha tehát elképzelhetőnek tartod, hogy te is ebbe a csoportba tartozol, vesd bele magad a szókincsed fejlesztésébe és az írói hangod megtalálásába. Hogy hogyan? Az alábbiakat tudom ajánlani.
Olvass sokat! Változatos könyveket különböző íróktól: főleg klasszikus irodalmat és kifejezetten humoros írásokat. Nézd meg, hogyan csavarja a poénjait például P.G. Wodehouse, Gerald Durrell vagy Leslie L. Lawrence. Akármilyen műfajban is írsz, ezek hasznos olvasmányok lesznek! Szépirodalomból a klasszikusokat merem bizton ajánlani. Nekem Maugham, Gorkij, Böll, Csehov, Gárdonyi és Jókai a kedvenceim, kezdd velük, ha nincs más ötleted. Ha olyan helyen olvasol, ahol írni is tudsz, fogj egy noteszt, és jegyezd le a nem köznapi szavakat és szófordulatokat. Időnként olvasd őket vissza! Nézegetheted a különböző internetes és papíralapú szótárakat is: értelmező szótár, tájnyelvi szavak gyűjteménye, szinonímaszótár. Írd ki innen is az érdekes kifejezéseket!
Írj sokat! Írogass novellákat, szösszeneteket, töredékeket (párbeszédeket!), próbáld ki magad több stílusban. Van kedvenc hírportálod, blogod? Írj nekik egy cikket (akár el is küldheted, még az is lehet, hogy megjelentetik). Van olyan műfaj, amiben soha nem írnál? Nosza, ragadj tollat, és erőltesd meg magad! Mindez arra jó, hogy gyakorold az írást és megtaláld a saját hangod.
A saját hang nagyon fontos. Kaptam egyszer egy novellát szerkesztésre. Elolvastam, és nagyon furcsa érzésem volt. Azt éreztem ugyanis, hogy tulajdonképpen a dolog rendben van, nem találok benne igazán fontos hibát sem – és mégsem ül az egész. Elolvastam még egyszer, és akkor jöttem rá: nem volt a novellában a történeten kívül semmi érdekes. Írástechnikailag hiába volt korrekt, egyszerűen nem volt mögötte az író személyisége. A szerző később elmesélte, hogy ez gyakorlatilag élete első írása, és mielőtt megírta, rengeteget olvasott arról, hogyan kell írni. Mielőtt felkért engem szerkesztésre, már vagy két tucat (!) próbaolvasó látta a művet és javasolt benne módosításokat. Én csak hümmögtem. Hiszen így egyértelmű, hogy a szerző egyedi hangja elveszett, ugye?
Amit írsz, tedd el egy időre (két hétre mondjuk), és amikor előveszed, próbálj új szemmel nézni rá, és keresd a hibáit! Szerkeszd meg, írd át! Pályázatra pedig soha ne küldj olyan művet, amit nem pihentettél. Hacsak nem vagy kiugróan tehetséges, nem leszel képes elsőre olyan minőséget alkotni, mint ami kitelik tőled.
Zárszóként hadd jegyezzem meg, hogy a téma és a cselekmény majdnem minden kisregényben érdekes volt: olyasmi, amivel egy író méltán foglalkozhat – és foglalkozzon is! Amire érdemes odafigyelni, az az, hogy ne mutasd meg túl részletesen azt, ami történik. Például teafőzés közben nem kell tudnunk a bögre színét és a kiskanál formáját is. Csak az érdekes részleteket mutasd meg, azt, aminek van jelentősége!
Sorolhatnám még az apróságokat, miszerint az elváló igekötők, mint a nevükből is látszik, szeretnek elválni, ha módjuk van rá, vagy hogy mikor érdemes új bekezdést kezdeni, de egyelőre a fenti öt pont szerint érdemes újragondolnotok a beküldött anyagaitokat!
Ha rábukkansz a saját hibáidra, írd meg nekem és a többieknek itt kommentben! Karácsonyra pedig lepd meg magad egy írástechnikai könyvvel!