Baba a kertben téblábol. Arcomon mosollyal figyelem kerekded formácskáit, ahogy a homokot önti egyik kisvederből a másikba, majd fogja mind a két műanyag ibriket és leül velük a felfújható bébimedencében. Lemossa az edénykékről a homokot, majd jólesően hátradől a meleg vízben, becsukja a szemét és élvezi az életet.
Észbekapok. Visszafordulok a számítógéphez, dolgom van.
A madárdalos ihletből zöttyenek vissza a valóságba, amikor Fiú levágja magát a velem szemben lévő székre.
- Anya, el kell mondanom valamit - közli komoly képpel, mire a fejemen átmasírozik egy hadseregnyi gondolat, élükön tábornokként az az eset, amikor tizenkét évesen a lányom pontosan ugyanezekkel a szavakkal vezette fel mondandóját. Miszerint terhes. (Nem volt az.)
Most tehát zavarodottan nézem a fiamat, és igyekszem nem kétségbe esni. Agyam azt a kérdést forgatja, mi lehet a háttérben.
- Csaknem ez az a titok, amiről a nővéreddel sutyorogtatok tegnap este? – kérdem éleselméjűen. Magam is meglepődök, mikor Fiú bólint.
Várok türelmesen. Fiú jobbra-balra néz és hintázik a széken, aztán kiböki:
- A sikló, amit tegnap elütöttem. Illetve nem igazán. Tudod.
Bólintok, hiszen emlékszem, hogy miután visszatért tegnap a biciklizésből, lelkesen mesélte, hogy majdnem elütött egy kígyót, szerinte érintette a fejét. Lelkesedését annak tudtam be, hogy Fiú imádja a csúszómászókat, de - mint kiderül, - tévedtem.
- Meghalt? – kérdezek rá.
- Nem.
- Hanem?
- Hát, velünk van.
Elképzelem, hogy egy szegény sikló bolyong házunk végtelennek tűnő szobáiban a falak mentén, a kiutat keresve, vagy esetleg valahol a kertben tekereg, de nem tudom ezt fölfogni, így visszakérdezek.
- Hazahoztam – válaszolja Fiú.
- Jó, de hol van?
- A szobámban.
- Oké, de hol? Mondjuk egy cipősdobozban? – kérdem türelmesen. Valójában nejlonzacskóra tippelek, de nem akarok ötleteket adni.
- Nem, a sáskák dobozába zártam.
Bólintok. Ez jó ötlet volt, főleg, hogy miután Gyík nem volt hajlandó megenni őket, a sáskák dobozából az őslakosok két napja kihalásos úton távoztak, és röpke szagminta alapján úgy döntöttem, itt az ideje a műanyag dobozt egy alapos, tisztítószeres mosásnak is alávetni, a szellőzőrácsos tetejével együtt, amelyet általlában vízzel sem öblítünk le, amikor új sáskarajt költöztetünk a dobozba.
Fiamat megkérem, hozza elém a beszélgetésünk tárgyát képező egyedet, amíg én gyorsan utánanézek a neten, mi is a helyzet rezzenetlen szemű új barátunkkal. A net megint vacakol, így előbb találkozom Snake-kel, minthogy megtudnám, lehet-e fogságban tartani. (Fiú ugyanis közben jelentette, hogy amennyiben megtarthatja az állatot, Snake-nek szeretné elnevezni. Bizonyítandó, hogy felszívta magát angolból.) Nos, a szürke pettyes Snake elég hosszú, úgy harminc centi lehet, hasa vörös, mini feje tényleg olyan, mint egy kígyóé. Szép kis állat. Baba is megtekinti, majd megy vissza a kertbe. A kutyák érdekesebbek.
Bejön a net, és hamar kiderül, hogy a víziskló védett állat, azonkívül fogságban ügyesebben sztrájkol, mint a párizsi buszsofőrök, taxisok és reptéri dolgozók együttvéve. Csak amíg ez utóbbiak dolgozni nem akarnak, úgy a siklók enni. Nem szép kilátás. Azonkívül a cikkek szerint legszívesebben békát eszik, ugyan csak pár havonta egyet, no de a béka is védett állat.
Fiam erre sunnyogva megjegyzi, hogy járt a hüllős boltban és hozott Snake-nek három bébihalat. A néni ingyen adta. Elámulok Fiú képességein.
- Te tényleg bementél a boltba, csak azért, hogy megkérdezd, mit eszik a sikló?
Fiú megmutatja a bébihalakat. Az egyiknek rossz a gerince: S-kanyar van benne, ezért a boltos néni úgysem tudta volna eladni. A másik kettőnek nincs baja; Fiú szerintem azért kapta őket, mert a hüllőboltos néni titkon szerelmes a csinos, hosszú szempillájú gyerekbe. Egyes számú kishalat Fiú egy nagy, befőttesüveges kupakból rögtönzött miniakváriumban már be is tette Snake mellé a sáskás dobozba, a másik kettőt pedig egy üvegbe töltötte. Annyira örülök, amiért a gyereknek megvan a magához való esze, hogy megengedem neki, hogy megtarthassa a siklót – két napig. Ha az nem eszi meg a bébihalat, akkor Fiúnak szombaton el kell engednie új kis barátját.
Fiú boldogan keresi Snake helyét. Egy órán keresztül téblábol a lakásban: itt túl napos, ott túl hideg, emitt meg huzatos. Végül az egyik ablakpárkányon kap helyet az ideiglenes családtag. Fiú megnyugodva megy fel az emeletre legózni, én pedig begyűjtöm Babát a természet lágy öléről, ideje pihennie egyet. Amikor Lány hazaérkezik és meglátja a siklót, öccse után kérdez, én pedig megmondom neki, hol van a testvére.
- Azt hittem, meg fogod fojtani – mondja Lány szomorúan, és bár a siklót nézi, tudom, hogy Fiúra gondol.
- De nem – válaszolom.
- Kár – sóhajt. – Anya, elkérhetem a gépedet?