Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy anyuka. Virágnak hívták, ami manapság nem szokatlan név. Nos, Virágban sem volt semmi rendkívüli. Látszatra.
Ő is felkelt reggel, mint bárki más, segített ikergyerekeinek felöltözni, adott nekik reggelit, csomagolt a férjének ebédet, közösen elvitték a kisfiúkat óvodába és Virág elment dolgozni. A munkája nem volt különösebben érdekes, de nem volt lehangoló sem. Szívesen járt be reggelenként, de szívesen ért haza esténként. Szerette, amikor a fiai fecsegve-locsogva mesélik hazafele menet, mi volt az ebéd, hogy az ügyeletes rosszfiú megpróbált velük kikezdeni az udvaron, de ők okosan nem mentek bele a verekedésbe, hanem elmentek a homokozó árnyékos részére játszani.
Virág minden héten kitakarított, hetente kétszer-háromszor főzött, minden nap mosott, és vasárnap esténként egy-egy kedvenc filmjét nézve kivasalta a család ingjeit, blúzait, nadrágjait.
Egyik este azonban azt vette észre, hogy a filmnek vége lett, és még mindig van három ing, amit nem vasalt ki. Virág összeráncolt szemöldökkel nézegette az ingeket.
- Lóri – szólt a férjéhez. – Vettél te mostanában inget?
A férje megilletődötten nézett rá a kanapéról, ahol ült, egy hirdetési újságot lapozgatva. A férfi megcsóválta a fejét, és megkérdezte, Virág hogyan is gondolja ezt, mire Virág azt felelte, felejtse el. De a három ing lustán nézett a szeme közé, és a nő nem tudta hova tenni őket. Mármint fejben. Azon járt az agya, hogy minden darab ismerős-e, amit vasalt. Aztán felkelt a székről (mindig ülve vasalt) és megszámolta, hány ruhadarabot vasalt. Tízet. Férjének öt inget, egy nadrágot, magának három blúzt, és az egyik fiának egy inget. Ez logikus volt. Honnan került elő ez a három, számon felüli ing?
Virág visszaült a vasalódeszka mellé, újraindította a filmet, és kivasalta a terven felüli ingeket. Arra az elhatározásra jutott, hogy biztosan régebbről maradtak itt. Hiszen nem lehet, hogy Lóri egy héten nyolc inget vett fel!
Virág fáradtan dőlt be az ágyba. A következő hetet is úgy csinálta végig, ahogy szokta. El is feledte a plusz három ing felbukkanását, egészen vasárnap estig.
A szokásos időben, vacsora és gyerekfektetés után felállította a nappaliban a vasalódeszkát. Odahozta az étkezőből az egyik széket. Bedugta a vasalót. Hozott egy pohár vizet. Betöltötte a vasalóba. Hozta a szórófejes flakont a tiszta vízzel. A DVD-polcról filmet választott. Betette a lejátszóba. Letérdelt a szekrény elé, ahol a vasalnivaló ruhákat gyűjtötte, és kivette a hányavetin összehajtott ruhadarabokat. Az egész kupacot a dohányzóasztalra tette, és visszacsukta a szekrényajtót. Eszébe jutottak a frissen mosott ruhák. Kiment a szárítóba és levette a kötélről a tegnap mosott blúzokat. Behozta őket a nappaliba. Hozott egy rakás vállfát is. Egy fél percig a ruhahalmon felejtette a tekintetét. Eszébe ötlött, vajon hány vasalnivaló holmi lehet ott. De nem számolta meg. Elindította a filmet és vasalt.
És vasalt.
Aztán egyszercsak vége lett a filmnek.
A dohányzóasztalon pedig még ott hevert három blúz.
Virág megint összeszámolta, mennyit vasalt. Most tizenegy kivasalt ruhadarab lógott a vállfákon.
- Ez nem igaz – dörmögte az orra alatt. Végignézte, mit vasalt. Nem emlékezett, hogy a világoszöld és a sárga blúzát mikor hordta. Hogy kerültek ezek be a mosásba? Lehet, hogy a szennyestartóban voltak már egy jó hónapja, és csak most lettek kimosva?
Végül Virág eldöntötte, hogy csak ez lehet a megoldás. Gyorsan kivasalta azt a három blúzt is, és lefeküdt aludni.
A következő hét azonban már nem telt ugyanúgy, mint az előző. Virág elkezdte figyelni, melyik családtagja milyen ruhát vesz fel reggelenként, mikor kerül mosásba, és mikor szárad meg. A következő vasárnap megint túl sok vasalnivalója akadt. És fogalma sem volt róla, honnan kerültek elő a plusz ruhák. Elhatározta, hogy a következő héten jegyzetelni fog. És tényleg írta. Felírta, mi van a szennyesben, mit vett fel a férje, milyen blúzt hordott ő. Felírta, mikor mit mosott. Annyira figyelt a mosásra, hogy ezen a héten nem főzött. Nemcsak ideje nem volt rá, de valahogy el is felejtette, hogy vannak más dolgok is a háztartásban, mint a mosás. Lórinak szendvicset kellett ebédelnie minden nap, és este ő főzött tésztát, ha melegételt akart enni.
Amikor a következő vasárnap öt terven felüli ing kacagott Virágra vasalás végén, a nő elővette a jegyzeteit. Kék csíkos ing, kék egyszínű ing, piros kockás ing, fehér blúz… nem tudott rendet teremteni a jegyzetei és a kivasalt ruhák közt.
- Ez nem lehet – suttogta maga elé.
Azt a parancsot adta ki családtagjainak, hogy senki nem vehet fel a következő héten vasalnivaló ruhát. Nincs ing, nincs blúz, nincs nadrág.
- Szívem, ne hülyéskedj! – csitította a férje. – Nekem muszáj elegánsan járnom. Ha túl sok a vasalnivaló, majd keresünk valakit, aki megcsinálja helyetted!
Végül Virág durcásan beleegyezett, hogy a férje – de csakis ő! – vehet fel inget a munkába.
- De nadrágot nem rakhatsz a mosásba! – intette Lórit. A férje mosolyogva szalutált neki, és a kérdés el volt intézve.
Virág megnyugodott. A következő héten minden nap mosott, kedden este főzött is. Szerdán a fiúk széttérdelt nadrágjait javította fektetés után. Csütörtökön berakott egy adag mosást.
- De várjunk csak! – kiáltott fel, mikor a szennyest válogatta. Öt inget tartott a kezében. – Hogy lehet csütörtök este öt koszos ing a mosásban?
Virág összeroskadt a fürdőszobában, és sírni kezdett. A férje kiment hozzá. Ijedten guggolt le a felesége mellé, és kérdezte őt, hogy mi a baj.
Virág elzokogta az öt ing történetét. Lóri ölelgette, nyugtatgatta, és kijelentette, hogy holnaptól bejárónőjük lesz, mert akkor mindegy, miféle manók játszanak a koszos ruhával.
- De én szívesen mosok és vasalok rátok… filmnézés közben kifejezetten szeretek vasalni.
- Nincs ellenvetés. Olyan régóta mondogatod, hogy szeretnéd összerendezni a nagymamád receptjeit, de sosincs rá időd. Ha nem kell takarítanod és mosnod és vasalnod, hipp-hopp megírod a receptkönyvet. Meg is főzhetnéd az ételeket, lefényképezzük, összeszerkesztjük az egészet. Ki is nyomtathatnám a munkahelyemen pár példányban. Hát nem örülne anyukád egy ilyen karácsonyi ajándéknak?
Virág közelebb bújt a férjéhez és kézfejével megtörölte az arcát. Végülis, nem hangzik olyan rosszul…
Lóri tényleg fogadott egy bejárónőt, Virág pedig elkezdte összeszedni a recepteket. Úgy csinálta, ahogy Lóri javasolta: előszedett egy receptet a mamája hagyatékából, megfőzte, lefényképezte, és a pontos receptet legépelte. Az interneten gyűjtötte őket egy blogban. Virág a konyhában – ez volt a blog neve. Hamarosan azt vette észre, hogy ismeretlenek szólnak hozzá a közzétett receptekhez, és egy fotós is jelentkezett, hogy szívesen lefényképezné Virág ételeit, ha az ő neve is felkerül a blogra. Virág boldogan mondott igent. Hétvégenként állandó vendégük lett Imre bácsi, akiről kiderült, hogy nyugdíjba vonulása után kezdte el kitanulni a fotográfiát. Imre bácsi hetvenéves korában azzal foglalkozott, hogy kereste a különböző témákat, és mindenféle fotós oldalra töltötte fel a képeit, hol ingyen, hol pénzért, és remek nyugdíj-kiegészítést szedett össze a hobbijával. Virág ételeiről lélegzetelállító képeket készített.
A blogon kommentelő látogatók pedig könyvet kezdtek el követelni. Virág és Imre bácsi összeálltak, és megcsinálták a kiadványt. Optimisták voltak, és száz példányt rendeltek a nyomdától.
A száz szakácskönyv egy hét alatt elfogyott. Virág ekkor ezer példányt rendelt a nyomdától. Ez egy hónap alatt fogyott el. Virág, Lóri és Imre bácsi nem hitték el, hogy ilyen kelendő a szakácskönyvük. Lóri megkérdezte a nagyobb könyvesboltokat, érdekli-e őket a könyv. Érdekelte. Újabb megrendelés következett. Jelentkezett Virágnál egy könyvkiadó, hogy kiadná a könyvét. Lóri utánaszámolt. Virág nemet mondott. Jelentkezett egy tévécsatorna, hogy szeretnék meghívni Virágot egy reggeli műsorba. Virág igent mondott. A tévécsatorna meghívta Virágot egy főzős műsorba is. Virág igent mondott.
Amikor ott állt a stúdióban, a kamerák kereszttüzében, és várta, hogy elkezdődjön a forgatás, hirtelen eszébe jutottak a vasalás-manók.
Egy pillanatra lemerevedett. Visszaemlékezett a kétségbeesésre, amit akkor érzett, mikor minden vasárnap egyre több vasalnivalója támadt, és arra, amikor azon a bizonyos csütörtökön teljesen összetört az öt inggel a kezében. Virág elmélázott rajta, vajon egy héten hány vasalnivaló ruhadarab keletkezik mostanában. Már egy éve nem vett vasalót a kezébe…
A forgatás még nem kezdődött el. Virág előkapta a telefonját és felhívta a bejárónőjüket, Mici nénit.
- Tíz, tizenegy? – számolgatott Mici néni. – Talán tizenkettő. Annál soha nem több. Egy bő óra alatt megvagyok vele mindig.
Virág mosolyogva tette le a telefont. Talán tizenkettő? Végülis mindegy, hogy vannak-e vasalás-manók vagy nincsenek. Nem kell mindig megmagyarázni mindent, ami történik velünk. Jobban tesszük, ha elfogadjuk a szokatlant, ha megragadjuk az előttünk álló lehetőséget.
Mindenkinek jár az esély egy kis rendkívüliségre.