Ma reggel felkeltem, felöltöztem, megittam a kávémat, és előkészültem.
Hogy mire?
Tegnap olvastam ki Vidi Rita Írni bárki tud c. könyvét, és eldöntöttem, hogy másnap kipróbálom. A módszer lényege, hogy kapcsolj be zenét (lehetőleg klasszikus zenét), majd írás előtt közvetlenül kösd össze a két agyféltekét pár egyszerű tornagyakorlattal, amiben a kezed-lábad átér a tested ellentétes oldalára, majd ülj le és azonnal kezdj írni. Figyelj oda a száguldó gondolataidra, és mint egy lepkerajból, válaszd ki azt, amelyik a legjobban tetszik, és kezdj el írni.
Hülyeségnek hangzik, nem? Jelentem, működik.
Persze arra jöttem rá, hogy én különbenis jobb agyféltekésen írok. Ha bambulom a kéziratot, sose maradok gondolat nélkül, a szereplőim meg mindig életre kelnek és egyre csak azt csinálják, amit akarnak, volt már, hogy a könyv végét is átírták (a kis szemetek, piha). De olyat még nem csináltam, hogy minden előzetes terv nélkül csak úgy várom, hogy jöjjön az ihlet (könyvet Vidi Rita szerint sem lehet így írni, csak novellát, a regényhez kell némi tervezés).
A lányom keltett ma hétkor, hogy adjak neki kölcsön egy pulcsit. Nem láttam ki a szememből (tegnap is éjfélig írtam, és azért a minimum hét óra alvás kell nekem). Nagynehezen ráerőltettem magam, hogy regisztrálódjon, milyen színű cuccok vannak a csajon (előbb értem a szekrényhez, minthogy érdemben észleltem volna a kisasszony ruházatát). Adtam neki egy pulcsit, ő bocsánatot kért, én mondtam, hogy szóra sem érdemes, neki is lesz majd egyszer gyereke, aztán megvártam, hogy felébredjek. És rájöttem, hogy fáj a fejem. Hű, fejfájással fogok írni? Aszta. Dehát Rita úgyis azt mondja, a jobb agyfélteke uralmában sem hideg, sem meleg, sem éhség, sem fájdalom nem mutatkozik.
Úgyhogy nekiálltam. A tornát a párom is csinálta, de minek? Mondtam neki, hogy a költségelszámoláshoz nem kell kreatívnak lenni, legalábbis nem az ő cégénél, szóval üljön le nyugodtan.
Torna kipipálva, zene szól, Word beizzítva.
Leülök a gép elé. Ott áll a fehér képernyő előttem, és nekem írnom kéne, de mit?
Nyugi, Krisz, lazulj el, mondom. Ez a lényeg, hogy hagyd áramolni azt, ami áramolni akar. Oké. Madárcsicsergést hallok. Elképzelem, hogy az utcán vagyok. Az utcánkban sok kisgyerekes anyuka sétál, úgy általában, mert szép a környék. Közben Kertész nagypapa Bartókot klimpírozik, gyerekdalos témát, ami megerősíti bennem ezt a gyerek-gondolatot. Hmm. Akkor egy anyukáról kezdek írni. És leírtam: "Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy anyuka."
Nahát! Egy mondat!
Vidi Rita azt mondja, nevezzük is el a szereplőinket. Jó. Legyen Virág a főszereplőm neve. De az anyukák olyan unalmasak. Akkor ő legyen rendkívüli. Jó. De ez ne látsszon. Lássék ő is egy átlagos anyukának... és akkor tényleg jött az ihlet. Tényleg kitaláltam valami olyant, amire ezelőtt soha életemben nem gondoltam. Nem mondom, hogy szuperszonikus ötlet, de ötlet, tehát ez a jobb agyféltekés izé működik.
Aztán ahogy írtam, arra gondoltam: basszus, de ez sehova sem vezet. Mi lesz ebből? És akkor megint nyugalomra intettem magam. Majd a kreatív elme megoldja. És a kreatív elme tényleg súgott. De nem, ez marhaság, gondoltam. Más ötletet súgj. És súgott. Hé, ez jó, de mégis, akkor hogy lesz.... - kezdtem gondolkodni, de láttam, hogy máris írtam valamit, ami pedig még meg sem fogalmazódott az agyamban, és hogy ez az ötlet, na, ez egészen jó. Hagytam hát kibontakozni, és ez lett. Mármint a megoldás, és a vég. Lett vége a sztorimnak. Birkabőr :) (Juhéj!)
Kíváncsi vagy rá? Feltöltöm, de előbb még megszerkesztem, várj egy kicsit.
Addig is elmesélem még, hogy a fejfájásom az írás végére elmúlt. Most megint visszajött...
Hallottál már a jobb agyféltekés írásról? És próbáltad? Mesélj te is!